A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vendéglátás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vendéglátás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 16.

Vélemény: Porto Vino, Székesfehérvár

Székesfehérvár belvárosában, az Országalma és a püspöki palota közelében található a Porto Vino étterem. A hely kellemes benyomást kelt már kívülről is. Melegebb időben közvetlenül a Fő utcára nyíló terasz is várja a vendégeket.

A Porto Vino a Fő utcán, a Perte Bistro szomszédságában

A beltér hangulatos, a berendezés ízléses. Inkább a klasszikus irányvonal, mintsem a trendiség jellemző az enteriőrre. A zenei repertoár is a hangulatot erősíti. Sajnos élőzene itt sincs, pedig ez évtizedekkel ezelőtt egy ismert, zenés hely volt. Megjegyzem, igény sincs rá...

Hangulatos beltér, itt már kevesebb vendéggel

Hétköznap, ebédidőben tértem be az étterembe. Ekkor az asztalok többsége foglalt volt. Az asztaloknál ülők többféle korosztályt lefedtek, néhányuk vélhetően törzsvendég volt. A felszolgáló kedves és udvarias stílusban vezetett az asztalhoz.

Az étlapot jellegzetes olasz ételek uralják, melyek mellé tradicionális olasz italokat, valamint magyar borokat is választhatunk. Az árak egyensúlyban állnak az étterem jellegével és színvonalával. A kínálat bőséges, a klasszikus ételek, halak és desszertek mellett tradicionális pizzát is találunk.

Számomra ez utóbbira esett a választás, mivel Székesfehérváron sajnos kevés helyen lehet értékelhető minőségű pizzát enni. A prosciutto mellé egy pohár Monteverdi Montepulciano vörösbort rendeltem. A bor nem feltétlenül illett a pizza mellé, de az korábban sem okozott csalódást, most sem.

Látványkonyha

Az étteremben látványkonyha működik, így a vendégek az ételek elkészítésébe is betekintést nyerhetnek egy nagyobb ablakon át. A személyzet figyelmesen, de nem tolakodóan végezte munkáját. Sajnos ez a nyári időszakban, amikor a terasz tele van vendéggel, nem mindig van így, olyankor gyakran kelletlenül megy a kiszolgálás.

Pizza Prosciutto

Időközben a pizza is megérkezett, ami hozta a várt minőséget. Vélhetően az alapanyagok többsége Olaszországból származhat, a tészta vékony, ropogós, a feltétek minősége is kiváló. Sajnos ezt a minőséget a legtöbb magyar pizzéria még hírből sem ismeri.

Az édességek közül most Tiramisut választottam, melyet egy átlátszó üvegbödönben kaptam. A desszert szintén Olaszország ízeit idézte. Az espresso is kellően krémes, jó állagú, nem az éttermek többségére jellemző, túlságosan magas hőmérsékleten "főzött" fekete lé volt.

Tiramisu alla Porto Vino, espresso

Összességében elégedett voltam a Porto Vinoval, így bátran ajánlom mindenkinek. Mint említettem, nyáron a teraszon nehézkesebb a felszolgálás. Tradicionális olasz konyhával és ilyen választékkal rendelkező étterem tudomásom szerint nincs is több a városban.



Értékelés:


Forrás: www.homoky.hu

2017. február 4.

Vélemény: Perte Bistro, Székesfehérvár

Az elmúlt évtizedekben számos vendéglátóipari egységben megfordultam zenészként, vendégként egyaránt. Már korábban gondoltam rá, hogy létrehozok egy blogot, melyben leírom a tapasztalataimat. Ezt az idő hiánya gátolta, illetve néhány hely sajnos a minősíthetetlen kategóriába esne.

Elindultam Székesfehérvár belvárosába azzal a céllal, hogy iszom egy pohár bort. Mivel a fekvő katonánál lévő Borbár szombaton koradélután zárva volt, úgy gondoltam, hogy betérek a jópár éve általam nem látogatott és időközben megújult Perte Bistróba.

Perte Bistro az Országalma közelében
A hely kellemes benyomást kelt kívülről is, illetve betérve is hangulatos a berendezés. Bár az összkép kissé a világoskék (esetleg rózsaszín) tornacipő és zakó párosítását kedvelő rétegnek kedvez, jelentsen ez bármit is, de lehet, hogy csak én öregszem... 

Szerencsére nem volt tolongás, helyet bőven lehetett találni az egyébként nem túl nagy alapterületű bisztróban, ahol egy pultos lányka és egy középkorú pincér srác várta a betérőket. Az étlapon a már említett trendnek megfelelő a kínálat (hamburger, pizza, meleg ételek, stb.).

A pult nem volt messze, ennek ellenére láthatatlan a legtöbb vendég
Amikor érkeztem, nyilván észrevett a pincér, még ha nem is köszönt. A környező asztalok rendelési vagy fizetési igényei sem különösebben zavarták, várt mindenki a sorára, de volt, aki inkább a pultnál rendelt. Én sem vagyok türelmetlen, de a 15. percben úgy gondoltam, hogy távozom. Ekkor megjelent, kértem tőle egy borlapot, illetve kíváncsiságból rendeltem egy sonkás pizzát is. A borlap választéka teljesen rendben van, egy pohár Sauska Cuvée-re, majd egy Takler Cabernet Franc-ra esett a választás. Az árak egyébként nem vészesek, mondhatni a középkategóriában mozognak.

A berendezés igényes, bár nekem a korábbi sötét fa burkolat jobban tetszett

A borral természetesen nem volt gond. A pizza azonban leginkább melegszendvicsre emlékeztet. Tudom, szemben van egy olasz étterem, a Porto Vino, nyilván ott kell pizzázni (később talán arról is írok). A tészta közepesen vastag, olaszosnak egyáltalán nem nevezhető, kissé zsíros és nyers, a paradicsomszósz sok és ketchupra emlékeztet, a sonka vállalható. Az egész tetejét egy fél centis trappista sajt borította. A '90-es években volt hasonló a pizza a magyar vendéglátásban, amikor a gasztronómia ezen területe nem volt éppen a csúcsán.

Az egyik szomszéd asztalhoz hamburgert hoztak ki. Az egészen jól nézett ki, lehet, hogy egy próbát megérne, de a felszolgálás hiányosságai miatt nem biztos, hogy erre sor kerül később.

Kilátás a belvárosra

A bistro akár jó is lehetne, frekventált helyen van a belváros közepén, szezonban tömve van, olimpiára, VB-re tv is akad. A kilátás is jó körbe a Fő utcára. Lehetne ezt jól is csinálni. Nálam az egyik etalon ebből a szempontból a Kistücsök, ahol a tulajdonos szinte minden alkalommal az étteremben van, foglalkozik a vendégekkel, ránéz a pincérekre, külföldön a jobb helyeken tapasztalatokat gyűjt, nem véletlenül az ország egyik legjobb helye.

Itt sajnos hiányzott a minimális figyelem is. A szomszéd asztaltól is felálltak, a pultnál rendeltek, holott a személyzet idejébe bőven belefért volna az a pár lépés.

Sajnálom, hogy a felújított belvárosban, amely kezd magára találni, ilyen hozzáállással találkoznak a vendégek. Sok turista is megfordul itt, csak remélni merem, hogy ennél jobb tapasztalatokkal távozik.

Kiegészítés

A Facebookon késő délután megkeresett a Perte Bistro üzletvezetője, Szollás Balázs. Nagyon előzékeny és udvarias hangnemben érdeklődött a kedvezőtlen értékelés miértjéről. Tájékoztattam a tapasztalataimról, ő elnézést kért a történtekért, egyben felajánlott egy ajándék sütit, kávét.

Az üzletvezető úr hozzáállása és gesztusa miatt úgy döntöttem, hogy egy újabb próbát megér a hely, természetesen nem az ingyenes felajánlás miatt. Egyben bízom benne, hogy jobb tapasztalatokkal távozom, és a fenti értékelés is változni fog részemről. Az üzletvezető érdeklődése és segítőkészsége mindenképpen példaértékű!

Frissítés, 2017.02.26.

A délelőtti ragyogó napsütésben beugrottam újból kipróbálni a helyet. Az előző alkalomhoz hasonlóan a legtöbb asztal foglalt volt. Két fiatal, helyes és kedves felszolgáló hölgy volt a személyzet. Most nem kellett negyed órát várni, néhány perc után felvették a rendelést. A többi asztaltól sem álltak fel folyton a vendégek kéréseikkel.

Finom és tisztességes a sütemény választék

A hamburgert most sem próbáltam ki, mivel - vélhetően - a tulajdonos által üzemeltetett másik helyen erre már sor került (ahol egyébként elég jól sikerült). A sütemény kínálat jobban érdekelt. Először egy bécsi krémest, majd egy egy epertortortát kértem, illetve hozzá egy-egy pohár bort, majd egy espresso-t.

A borral és a borlappal most sem volt probléma, a zene is igényes volt. A sütik finomak, az általam fogyasztottak az Aranyalma Cukrászdából származtak, de a kínálatban a Torta Palota édességei is szerepeltek. A kávé is rendben volt, leszámítva, hogy nem kell ennyire felforrósítani a vizet, mert égetté válik az íze. Ezt a hibát sajnos nagyon sok étteremben elkövetik.

Mivel nem vagyok barista, étel- vagy italkritikus, így leginkább az összbenyomás alapján szeretnék értékelni. A két alkalom tapasztalatainak az átlaga alapján, felfele kerekítve nálam az ajánlott kategóriában szerepel a Perte Bistro.

Értékelés: